Elena Armas

De van időm, Catalina. Ami azt illeti, rengeteg. – Még a kocsi sötétjében is éreztem, hogy az óceánkék szempár olyan őszinteséggel néz rám, amire nem voltam felkészülve. – Csak olyanra várok, aki meg is érdemli.

Aaron… – Keserűen felnevettem. – …nem is kedveljük egymást. Ami nem baj, mert nagyon… mások vagyunk. Nem illünk össze. De ha még pár percet se bírunk ki egymás társaságában anélkül, hogy le akarnánk harapni a másik fejét, akkor honnan a fenéből veszed, hogy ez jó ötlet?

fenébe, tényleg ennyire elkeseredettnek és élhetetlennek hisz engem.

– Nincs barátnőd? – vágtam a szavába, a kérdés akaratlanul kicsúszott a számon.

– Nincs.

A másodperc törtrészére becsukta a szemét és megrázta a fejét.

– Se egy alkalmi viszony? – Újabb fejrázás. – Egy röpke románc?

Felsóhajtott.

– Nem.

Na, ez hihetetlenül öntelt válasz volt. Sőt, egyenesen felfuvalkodott. És egyben döbbenetes módon… szexi.

azt állítja, hogy semmilyen ok nem vezérli, az nyilvánvalóan hazudik.

Aki azt állítja, hogy semmilyen ok nem vezérli, az nyilvánvalóan hazudik.

Teljesen elment a józan eszünk?

Bizony. Oda a józan eszünk.

Holnap randim lesz. Egy kamurandi. Aaron Blackforddal. És estélyiben kell megjelennem.