hu

Alexandra Bracken

Quotes

sandorfisofthas quoted5 months ago
PROLÓGUS
AMIKOR A FEHÉR zaj a fülünkbe hasított, a kertben voltunk, gyomláltunk.

Mindig nehezen viseltem. Mindegy, hogy éppen a szabadban talált vagy az ebédlőben vagy a cellámban bezárva. Amikor a Fehér zaj elkezdődött, a visító hangok úgy csaptak a dobhártyámra, mintha csőbomba robbant volna a fülem mellett. Thurmond táborban a többi lány néhány perc után össze tudta szedni magát; úgy rázták le magukról az émelygést, a rosszullétet, a tájékozódási zavart, mint a tábori egyenruhájukra tapadt fűszálakat. De én? Nekem órákig tartott, míg valamilyen szinten összeszedtem magamat.

Ennek a Fehérzaj-hatásnak sem kellett volna másnak lennie.

De más volt.

Nem láttam, mi történt, mi váltotta ki a büntetést. A tábor villanykerítéséhez olyan közel dolgoztunk, hogy éreztem a perzselődés szagát a levegőben, a feszültség a fogaimban vibrált. Lehet, hogy valaki volt olyan bátor, és elhatározta, hogy átlépi a Kert határát. Az is lehet, hogy nagyot álmodott, és megvalósította azt, amiről mindannyian álmodunk, és kővel fejbe dobta a legközelebbi PSF-katonát. Azért érdemes lett volna.

Csak azt tudtam biztosan, hogy a magasban elhelyezett hangszórókból két figyelmeztető zaj reccsent: egy rövidebb és egy hosszabb. Felállt a hátamon a szőr, ahogy összegörnyedtem a sáros földön, kezemet szorosan fülemre szorítva, vállamat megfeszítve, várva az ütést.

A hangszórókból üvöltő hang igazából nem fehérzaj volt. Nem az a hátborzongató zsongás volt, ami néha megremegteti a levegőt, amikor éppen egyedül vagyok, csendben, és nem is a számítógép-monitorok halk duruzsolása. Az Egyesült Államok kormánya és a kormány által létrehozott Pszí-fiatalok Államtitkársága számára az a hang az autóriasztó és a fogorvosi
sandorfisofthas quoted5 months ago
AMIKOR A FEHÉR zaj a fülünkbe hasított, a kertben voltunk, gyomláltunk.

Mindig nehezen viseltem. Mindegy, hogy éppen a szabadban talált vagy az ebédlőben vagy a cellámban bezárva. Amikor a Fehér zaj elkezdődött, a visító hangok úgy csaptak a dobhártyámra, mintha csőbomba robbant volna a fülem mellett. Thurmond táborban a többi lány néhány perc után össze tudta szedni magát; úgy rázták le magukról az émelygést, a rosszullétet, a tájékozódási zavart, mint a tábori egyenruhájukra tapadt fűszálakat. De én? Nekem órákig tartott, míg valamilyen szinten összeszedtem magamat.

Ennek a Fehérzaj-hatásnak sem kellett volna másnak lennie.

De más volt.

Nem láttam, mi történt, mi váltotta ki a büntetést. A tábor villanykerítéséhez olyan közel dolgoztunk, hogy éreztem a perzselődés szagát a levegőben, a feszültség a fogaimban vibrált. Lehet, hogy valaki volt olyan bátor, és elhatározta, hogy átlépi a Kert határát. Az is lehet, hogy nagyot álmodott, és megvalósította azt, amiről mindannyian álmodunk, és kővel fejbe dobta a legközelebbi PSF-katonát. Azért érdemes lett volna.

Csak azt tudtam biztosan, hogy a magasban elhelyezett hangszórókból két figyelmeztető zaj reccsent: egy rövidebb és egy hosszabb. Felállt a hátamon a szőr, ahogy összegörnyedtem a sáros földön, kezemet szorosan fülemre szorítva, vállamat megfeszítve, várva az ütést.

A hangszórókból üvöltő hang igazából nem fehérzaj volt. Nem az a hátborzongató zsongás volt, ami néha megremegteti a levegőt, amikor éppen egyedül vagyok, csendben, és nem is a számítógép-monitorok halk duruzsolása. Az Egyesült Államok kormánya és a kormány által létrehozott Pszí-fiatalok Államtitkársága számára az a hang az autóriasztó és a fogorvos
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)