Animus

Beléptem, kortyoltam egyet a sörből, leguggoltam és végighúztam az ujjamat a figura sima, csupasz fején. Egy mizuko jizo volt, ami a japán hagyomány szerint oltalmazza az elvetélt gyereket, vagyis mizukót, azaz vízgyereket.

Paradox helyzet volt: még sosem volt kevesebb okom élni, mégsem akartam soha jobban életben maradni.

Ó, elnézést – mondta. – Úgy nézett ki, mint a… ööö… Beleesett a trágyadombba?

– Balesetem volt, igen.

– Azt látom. Azért állítottam meg, mert láttam, hogy Sindre traktorja. És mert a végéről egy kutya lóg.

Elemi fizika, mint már említettem. Mint ahogy az a tény is, hogy a viszonylag ép kamion ment tovább a kihalt kereszteződésben, majd fékcsikorgatva megállt. Prüszkölt egyet, akár a sárkány, ahogy a fékpofák végre elengedtek, de még percekig érződött az égett gumi és az égett fékbetétek szaga.

Amilyen idióta barom vagyok, nagyobb mázlim volt, mint amekkorát érdemeltem.

– Kent azt mondta, a gazdasági válságnak vége – tájékoztatja Britt-Marie barátságosan.

Valaki kuncog.

– Ennek a Kentnek ugye, izé. Feje a seggében, ugyi?

– Kérlek, Britt-Marie, szart se rendezz át – suttogja Valaki, mint ahogy azok szokták, akiknek nagyon fáj a fejük.

– Rossz szögben áll – magyarázza Britt-Marie.

– Most már igen! – ért egyet Valaki.

Valaki konokul szuszog, és kigurul a konyhába. Kinyitja az evőeszközös fiókot, igen hangosan káromkodik, aztán egy hosszú hegyi beszéd következik, amiből Britt-Marie csak annyit hall, hogy „idejön fúróért és képet akasztani, az ember aludni akar, de neeem, az ember bűnöző, Mary Poppins meg ifjúsági otthont nyitott, aztán pakolja a sok szart ide meg oda.”

– Megtesszük itt Borgban, amit tudunk. Mindig is megtettük. De tűz ég azokban a fiúkban, és előbb vagy utóbb felemészt mindent körülöttük. Vagy saját magukat emészti fel.

– Ezt nagyon költőien mondtad – jegyzi meg Britt-Marie.

– Nem akarok kellemetlenkedni, Sami, mert nagyon szépen elrendezett evőeszközös fiókod van. De általában úgy találom, értelmetlen minden, amit mondasz!