Önéletírásának első kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bővelkedő éveit idézi. Jókedvűen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hőssé avató magyarázkodást elkerülve mesél „lődörgéseiről”: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerősről.
Kalandozásainak főbb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták első számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentője és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból — merész váltással — az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hősszerelmes. Kőszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereplőit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismerőseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.
