Korunk emberének életútja szinte hiánytalanul megismerhető azokból a fotókból és mozgóképsorokból, amelyeket a rá szegeződő kamerák hoznak létre. Létének dokumentálása már magzati korában, az ultrahangképekkel elkezdődik, majd kisgyermekként a családtagok mobiltelefonjain sokasodnak a képmásai. Később, a nyilvános térben rendezvényfotósok lesnek rá, miközben ő maga is lelkesen exponál: már nemcsak a jelentős eseményeket örökíti meg, de a leghétköznapibb dolgokat is — és persze önmagát: egy-egy szelfin. E képekből összeállítható egy, a sorsát leképező vizuális portfólió, amelynek utolsó darabjai talán a sírjára helyezett koszorúkat ábrázolják. Az elkészült képek többsége pedig már nem a családi albumokba kerül, hanem az újmédia felületeire, a legszélesebb nyilvánosság elé.