hu
Books
Jules Verne

Utazás a Hold körül

Az 186… évben az egész világot rendkívüli izgatottságba hozta egy tudományos vállalat, mely a tudományos élet történetében páratlanul áll. A Gun-klub tagjainak — ez a Gun-klub a tüzérek egylete volt, mely Baltimoreban alakult az amerikai háború befejezése után — nos hát a Gun-klub tajgainak az az ötlete támadt, hogy a holdba golyót röpítenek, s így összeköttetést létesítenek a föld és hold között. Az egylet elnöke, Barbicane, ki e vállalatot megindította, minekutána a cambridgei obszervatórium csillagvizsgálóinak tanácsát meghallgatta, minden intézkedést megtett, ami szükséges volt arra nézve, hogy a szakférfiak által megvalósíthatónak ítélt tervet szerencsésen végrehajtsa. Miután nyilvános aláírás révén mintegy 30 millió frankot összegyűjtött, megkezdte óriási munkálatait.
Az obszervatórium tagjai által jóváhagyott terv alapján az ágyút, mely a golyót majdan a holdba fogja röpíteni, oly területen kellett felállítani, mely 0 és 28 fok északi vagy déli szélesség alatt fekszik, hogy a zenith-ponton álló holdba lehessen célozni, továbbá a golyónak másodpercenként 12.000 yardnyi kezdősebességet kellett adni. Ha a golyót december 1-én tizenegy óra előtt 13 és 20-kor röpítették ki, úgy annak négy nap múlva, december 5-én, éjféli 12 órakor éppen akkor kellett a holdba érkeznie, mikor az a földhöz legközelebb állott, mégpedig 86,410 francia mérföldnyire a földtől.
219 printed pages
Original publication
2014
Publication year
2014
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)