Életrajzom e külön egészet jelentő része betűhűséggel úgy jelenik meg,
amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom
megérteni, ha egy író egyszer már megjelent művén újabb kiadásnál
változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom
fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége, és
inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik művem örökre feledésbe
menjen, mintsem hogy csak egy betű változtatás is történjék rajta. Kiadó
és közönség nem létező tényezők a szellemi alkotás szuverenitása előtt.
A kiadónak, mint a színházi rendezőnek is, vak hűséggel kell követnie
az alkotó Géniusz parancsát, s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy
közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz
parancsolja meg művével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja őt.
Nem szellemi alkotó, hanem betűhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont
természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai
idők fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelező egyetemes
tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betűt sem kifogásolt életrajzomban.Ennek
a műnek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet.
Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek
minősíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz
egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.
