„Hilda elhárította a fiú ajánlatát.— Kedves vagy, de nekem van mindenem. Nézd, Palikám, az egész ékszergyűjteményt megtarthattam volna magamnak, neked fogalmad sem lehetett róla, hogy apád a halála előtt mi mindent bízott rám.— Ez így igaz — bólintott Gyömrőy. — Mindent megtarthattál volna.— Így van, Palikám, de én mindig rád gondoltam. Mindenesetre megadom a széf számkombinációját, hogy kinyithasd, ha velem történik valami. Soha nem tudhatjuk, nem láthatunk a jövőbe. Szegény Sándor bátyáddal is így történt. Az Operában voltunk, utána megvacsoráztunk a Gellértben, hazajöttünk, az égvilágon semmi baja nem volt, lefeküdtünk, és szegénykém reggel már nem ébredt fel. Álmában jött érte a halál. Egyetlen hang, sóhaj nélkül halt meg. Harminchat éves voltam. És boldog. Azóta élek egyedül.— Miért nem mentél férjhez? …”