„Az ódon, súlyos tölgyfakapu alján két arasznyi rácsozat
volt. Tudtam, mért van ott ez a rácsozat. Néhány éve nyár idején híre futott a családban, hogy rettenetes felhőszakadás volt itt Egerben, a dombokról lezúduló
víz hátulról, a kerteken keresztül betört a ház udvarába, a félig kinyílt kaput
behajtotta, iszappal eltömte az alját, és hihetetlen gyorsasággal emelkedett az U alakú épület gátjában. Felszaladt a folyosóra, beáradt a földszinti
lakásokba, és hátára kapta a bútorokat. Márta nénémet, aki akkor majdnem bénán
feküdt, felemelte az ágybetéttel együtt. Mivel az idős hölgy délutáni álmát
betett spaletták mögött aludta, ebben a szobában legjobban megrekedt a víz. Különös
tutajával a megrémült asszony már-már a mennyezetet közelítette, midőn a
szomszéd szobában, ahol is a spaletták nem voltak betéve, végre átszakította a víznyomás az ablaktáblákat, s akkor az ágybetét ismét süllyedni kezdett, olyan
törvények szerint, ahogy vízi lépcsőkön a hajókat emelik át bizonyos csatornákból
a nyílt vizekre. Később természetesen megérkeztek a tűzoltók, betörték a nehéz
kapu alsó részét, a vizet kirekesztették az udvarból, aztán a nyitott
konyhaablakon, ahol tulajdonképpen a víz is behatolt, bemásztak Márta lakásába,
még mielőtt egyetlen leánya, a jóságos Vali hazaérkezett volna hivatalából…”
