A Vadfarkas című háromrészes regény Csörsz István legterjedelmesebb alkotása. „Meg kellene írni a magyar rendszerváltás korát egy rendes nagy regényben. Mit vesz elő az utókor, ha ezekre az átmeneti évekre kíváncsi?” — emlegette sokszor az író. Az 1997–1998-ben írt Vadfarkas ezt a tervet nagy műgonddal teljesítette. Nem akart a társadalom egészéről képet adni, de a főváros környéki kisvárosi-falusi világnak igen részletes, illúziómentes leírását kapjuk.
Az 1990-es évek egyrészt még a kádári világ hatása alatt áll, öregedő szereplők keresik új önmagukat vagy próbálják átmenteni hajdani kapcsolataikat, tekintélyüket. Másrészt a berobbanó vadkapitalizmus egy új nemzedéket is váratlan, néha irracionális lehetőségekhez juttat. Történetek burjánzásához ad színpadot ez a korszak, amelyet izgalmasan átszőnek az üzleti és politikai érdekek, a provinciális módon kibomló (ál)fogyasztói társadalom, a kétféle rendszer áldozataként hányódó, gyakran jobb sorsra érdemes tehetségek sorsa. A hol krimiszerű, hol társadalmi szatírára emlékeztető regényben két jó barát, Kili és Kerekes sorsát követhetjük, mellettük felvillan a gondterhelt Bakos őrmester alakja, az újgazdag villában lakó neurotikus fiú, ukrán maffiózók, egy nyugdíjas ávós, egy nyugdíjas tanár, újdonsült vállalkozók, külföldre vágyó bolti eladónők. Hősei furcsa, néha „barkács” módszereikkel szállnak szembe a külvilággal. Kényszercselekvők, de nem passzívak, ahogy ellenfeleik sem. Újjáépítés bontott téglából — talán ez lehetne a mottójuk; eddig ér egyelőre a takaró, amelyben nyújtózkodni tudnak.
A Vadfarkas a saját korában nem jelenhetett meg, ma valóságos palackpostának érezzük: egy olyan átmeneti világot mutat be enciklopédikus részletességgel, ahol minden ismerős. A szórakoztató, kesernyés tónusú nagyregény bizonyára sokakat megszólít majd. Reméljük, olyanokat is, akiknek az 1990-es évek már a történelem részét jelentik.
Csörsz Rumen István
