hu
Books
Buzzy Jackson

A vörös hajú lány

1940, Hollandia: A húszéves, visszahúzódó joghallgató Hannie Schaft önkéntesként segélycsomagokat állít össze a háborús menekülteknek. Ám amikor két legjobb barátnőjét zsidó származásuk miatt kitiltják az egyetemről, majd fokozatosan szinte mindenhonnan, Hannie úgy véli, eljött a radikálisabb segítségnyújtás ideje: kimenti őket a fővárosból, és a szülei vidéki lakásában bújtatja el.

Az ország sorsa fölött érzett elkeseredésében felveszi a kapcsolatot az ellenállási mozgalom egy helyi csoportjával, és hamarosan fegyveres tagjai közé lép. Meglepő eltökéltséggel veti bele magát a kiképzésbe, és egyre veszélyesebb feladatokat vállal: az éjszaka leple alatt nácikra vadászik, és nem riad vissza az ellenség felrobbantásától sem.

Hannie új családra talál a mozgalomban, sőt bele is szeret egyik társába, amiért később óriási árat kell fizetnie. Elhatározását, hogy a harcban mindvégig „ember marad”, egyre nehezebb betartania. Ahogy elmerül az összeesküvések és merényletek hálójában, lassan legendává válik. A vörös hajú lány híre futótűzként terjed a barátok és az ellenség köreiben egyaránt. Csakhogy az ellenség szemében nem legenda. Hanem célpont.
435 printed pages
Copyright owner
Central Media
Original publication
2024
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)