Berkesi András regénye a Zala megyei Alkonydomb körüli legendákat a közelmúlt évtizedei emlékeivel, az emlékekben élő emberek legendás múltjának idézésével egészíti ki. Itt, az Alkonydomb aljában végeztek ki 1919-ben harminc vöröskatonát, abban a reményben, hogy kivégzésük a proletárdiktatúra alkonyát is jelenti. Csakhogy megfeledkeztek arról: sokan, rengetegen lesznek, akik megérik az alkonydombi virradatot is, és ott fognak állni azok mellett, akik mint utódok, 1945-ben folytatták apáik, elődeik küzdelmét a szabadságért. Berecz Sándor, a regény egyik központi alakja is itt, az Alkonydomb alján találja meg soha nem ismert édesapját, igaz emberré magasult emlékét, de el kell veszítenie ennek ellenében édesanyját, aki iszonyatos bűnének terhével a tisztább, emberségesebb életet ígérő felszabadulás után már amúgy sem tudott volna élni…
A végig izgalmas regényben Berkesi András egy rendkívül jelentős történelmi korszakot mutat be. A gyorsan pergő cselekménysorral bizonyítja: 1945 szinte törvényszerű következménye volt mindannak, ami 1919-ben kezdődött. Egyúttal olyan belső, lelki folyamatokat is érzékeltet, különösen az anya súlyos tragédiába torkolló életútjának végigkísérésével, amelyek nagyon sok ember sorsának lettek meghatározói.
