A magyarok magányosak.
Hajdan dorongok, vasak és Erő, csupa kétség és baj.
Nincs (három a magyar) igazság.
Történelmük túl érdekes, túl van rántva, túl sok benne a szép, és baszottul nem igazságos.
Sok a király, személyesen nekem pedig feltörte a lábam a cipő az első plenárison.
Lágy a szívük.
Nem tudják rendesen elhagyni a nőket.
Kivár, lapít, hátha történik valami.
Odaszorítja az arcát egy édes, édes nő hasához, hallgatja a krutyogást.
Hülye a szisztéma, nevetséges, de nem vicces, olyan rendelkezéseket hoznak, hogy attól nem veri ki őket a hideg veríték, mert vigyáznak rá, hogy ne figyeljenek oda.
Általában nem jó semmi, bár nekem jó.
Szokásuk érzékenykedni, erős a hajlam az érzékenykedésre.
Az érzelgősségre, a túlzott meghatódásra.
Jó szív, nem jó rendszer.
Jó (, de csak) a(z olasz) fagyi.
Kutya se figyel rájuk, nem beszélgetnek velük, ha beszélgetnek, akkor nem úgy.
Nem azon a nyelven.
Nem értik meg őket, úgy tesznek, mintha nem értenének magyarul.
A nyeregben fölállva, megfordulva, vágtában hátrafelé nyilaznak.
Volna puskaporunk, tudom, megbánnátok!