Fejvadászok

Amilyen idióta barom vagyok, nagyobb mázlim volt, mint amekkorát érdemeltem.

Elemi fizika, mint már említettem. Mint ahogy az a tény is, hogy a viszonylag ép kamion ment tovább a kihalt kereszteződésben, majd fékcsikorgatva megállt. Prüszkölt egyet, akár a sárkány, ahogy a fékpofák végre elengedtek, de még percekig érződött az égett gumi és az égett fékbetétek szaga.

Ó, elnézést – mondta. – Úgy nézett ki, mint a… ööö… Beleesett a trágyadombba?

– Balesetem volt, igen.

– Azt látom. Azért állítottam meg, mert láttam, hogy Sindre traktorja. És mert a végéről egy kutya lóg.

Paradox helyzet volt: még sosem volt kevesebb okom élni, mégsem akartam soha jobban életben maradni.

Beléptem, kortyoltam egyet a sörből, leguggoltam és végighúztam az ujjamat a figura sima, csupasz fején. Egy mizuko jizo volt, ami a japán hagyomány szerint oltalmazza az elvetélt gyereket, vagyis mizukót, azaz vízgyereket.