Theodorik Rómára gondolt. A királyi szállás is római város volt valaha, a gótok azért költöztek a halottak nagy falujába, mert a falak jobban védtek a széltől, s itt nem dideregtek úgy, ha rájuk jött a tél. A királyi palotában – mely valaha egy római nagy úr majorsága lehetett – még éppen állt a tűzhely: forróságát átvették a falakba s padlóba épített agyagcsövek…Mekkora lehetett Róma? Százszor nagyobb, mint ahogy az öreg mesemondó őrzi egy hosszú élet tűnő emlékeit. Mekkora lehetett…? Milyenek a paloták benne, a márványoszlopok, kővel kirakott utak? A kutak, melyekből szüntelen árad a víz…Az egyik Róma – ahogy nemegyszer hallotta – erőtlen s szegény. Ez a valódi Urbs, császárok egykori fővárosa. A másik Rómát, az újat, néha Bizáncnak mondják, máskor Konstantin városának. Ez hatalmasabb mindennél, itt benn él, végtelen palotájában a nagyobb erejű császár.A fiúk fáradtak, rosszkedvűek, nincs kaland. Theodorik felszegi fejét, kuszálja haját a szél, mossa arcát az eső. Bizánc vagy Róma…? Halászok kiáltanak utánuk idegen szóval. Még nem látott valódi várost soha…
