bookmate game
hu
Books
Szabó Dezső

Az elsodort falu I. rész

Az elsodort falu utoljára 1944-ben került az olvasók elé, holott addig a korszak legnépszerűbb regényei közé tartozott, az általa hangoztatott eszmék átszőtték az irodalmi és politikai életet, s nemzedékek nevelői voltak. Szellemi hatása éppen e nemzedékek közvetítésével egészen a máig ér, noha maga a regény közel fél évszázada nincs jelen és voltak idők, nem is olyan régen, midőn a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső műve a társadalmi tudat „mitikus” övezetébe került: rajongói és ellenségei vannak, minden mértéken felül dicsőíteni és gyalázni szokás. Ám annak ellenére, hogy a két világháború közötti évtizedekben több kiadásban és igen nagy példányszámban forgott közkézen, manapság alig hozzáférhető. Ezért is szükséges, hogy ismét a közönség elé kerülve kiszabaduljon tetszhalott állapotából, az olvasók szembesülhessenek vele, és így megkezdődjék Szabó Dezső életművének minél teljesebb szellemi birtokbavétele.
A regény eszméje az első világháború éveiben, írója ungvári tanárkodása idején érlelődött meg, kidolgozása akkor vett a legnagyobb lendületet, midőn Szabó Dezső 1917 nyarán a lőcsi főreáliskola tanári karába került. Mint évtizedekkel később Az elsodort falu történetéhez című írásában maga elmondja, a kéziratot 1918 augusztusában fejezte be, s kiadásával először Kner Izidornál próbálkozott, aki kevéssel korábban jelentette meg Napló és elbeszélések című kötetét. A gyomai nyomdász azonban elutasította a regényben megnyilatkozó szemléletet, és ezért nem vállalkozott kiadására. Közben kitört az „őszirózsás” forradalom és Szabó Dezső, aki mindenképpen azt akarta, hogy a regény még a forradalom zajlása idején a közönség elé kerüljön, először elfogadta Bangha Béla jezsuita szerzetesnek (a Keresztény Sajtóközpont vezetőjének) a regény kiadására vonatkozó ajánlata, majd Osvát Ernőnél és a Nyugatnál próbálkozott. Mindkét kiadó türelemre intette, igaz, egymással szögesen ellenkező megfontolásból: Bangha páter a forradalmi erők megtorlásától tartott, Osvát viszont a forradalom elleni támadásnak tekintette Szabó Dezső művét. A regényt végül a Farkas László által irányított Táltos könyvkiadó jelentett meg 1919 nyarán, már a proletárdiktatúra napjaiban.
Helyesen állapítja meg Gombos Gyula, hogy „Az elsodort falu a legnagyobb esemény Szabó Dezső életében, mert ő e regényében találta meg végleges önmagát. A benne addig gazdátlanul robogó erők: hősi hajlam, tettvágy, igazmondó szenvedély végre megtalálták a maguk igazi ügyét, a magyar sorsot”. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében, egyszersmind világirodalmi magaslatokra emelte nemzeti irodalmunkat. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye alapos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezés utáni korszak történelmi tapasztalataival, kifejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a „magyar forradalmat”, amelyre a háborús összeomlást követő forradalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly igen vágyakozott. Regényét nagyszabású szintézisnek szánta, abban az értelemben, ahogy erről a szintetikus regényalakzatról Az elsodort falu második kiadásának bevezetőjében beszél. A regény, mint kifejti, „egy életrészt ad az elfutó időből” és ezt „egyetemes szintézissé alakítja át”.
359 printed pages
Original publication
2013
Publication year
2013
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)